Kosár

Az Ön kosara üres.

Mire jó az adapter

Az adapterek vagy bajonett átakalító gyűrűk arra valók, hogy mindent mindenre fel tudjunk helyezni :-)
 
Azok az adapter gyűrűk, amiket a foto-shop-ban megvásárolhatsz jelenleg 100%-ban elektronika nélküliek. Ez azt jelenti, hogy amikor közgyűrűként a gépváz és az objektív közé rögzíted az adott adaptert, akkor az ugyan tökéletesen illeszkedni fog, de elektronikus kapcsolat nem lesz a fényképezőgéped és az adott objektív között. Azoknak ez nem újdonság, akik például M42 bajonettes objektívet szeretnének használni különféle vázakon, hiszen egy M42-es objektívnek a saját korában sem volt elektronikus kapcsolata a géppel. Akkor még mindent manuálisan állítottak be a fotósok a megfelelő kép elkészítéséhez. Napjainkban már el vagyunk kényeztetve automata módokkal, autófókuszos objektívekkel. A fényképezőgép nagyon sok mindent szinte magától képes beállítani. Aki ebbe a fejlett technológiai fényképezésbe született már bele, azok számára - először legalábbis lehetséges, hogy - nehezen használható egy manuális objektív, ahol mind a rekeszt, mint az élességet a megfelelő gyűrűk csavargatásával kell beállítani, ráadásul a fényképezőgép se nem tiltakozik, se nem erősít meg abban, hogy milyen beállítással szeretnél elkészíteni egy képet.
 
Haladó vagy profi fotósok már megtapasztalják, hogy a gép azért nem mindig úgy állítja be a fénykép paramétereit, nem úgy méri a fényt, nem úgy és oda fókuszál, ahová azt az adott kép megalkotásakor szeretnék, ezért kezükbe veszik az irányítást: rekesz előválasztással vagy éppen záridő előválasztással fényképeznek, de lehet, hogy teljesen manuális módban állítanak be mindent. Még a vakut is.
 
Fényképész és fényképész között sok különbözőség lehet, mégis csodás képek születnek így is úgy is. És ugyan a gyártók mindent megtesznek azért, hogy a saját objektív parkjukat használjuk a fényképezőgépükre, azért szerencsére készül nagyon sok féle manuális adapter, amivel aztán szinte tényleg mindent mindennel össze lehet párosítani (néhány kivételtől eltekintve, aminek egyszerűen technikai, fizikai korlátja van).
 
Természetesen továbbra is népszerűek a tükörreflexes nagy márkák fényképezőgépei, legyen az APS-C vagy Full Frame változat. Canon, Nikon, Sony, Pentax vázakhoz illő M42-es adapterek mind-mind népszerűek, ezek a legkisebb méretű (vastagságú) gyűrűk. Egy adapter méretét ti. az határozza meg, hogy az adott gépváz érzékelő lapkája milyen távolságra esne az objektívtől, és az adapter vastagságával korrigálják ezt a bázis távolságot. Így a megfelelő képalkotás a lehetőségekhez mérten a legjobb lesz. Éppen ezért a micro 4/3-os Panasonic és Olympus vázakra nagyobb testű adapterek valók. Ugyanígy a Sony E croppos (NEX) illetve Sony E teljes képkockás vázaira, amilyen a legnépszerűbb A7, A7II, A7R, A7III szériák.
 
Az oldalon ITT találod az összes adaptert fényképezőgép szerint kategórizálva - aszerint tudsz keresni, hogy milyen bajonettes a géped.
 
Az adapterek jelölése minden esetben: először a mit és utána a mire. Tehát pl. M42-Canon esetén az M42-es objektívet Canon vázra.
 
Tájékozódj vásárlás előtt az adapterrel használni kívánt objektíved tulajdonságairól. Azoknál az objektíveknél, amiknél a rekesz a legkisebb értékre ugrik össze, amikor nincsenek elektornikus kapcsolatban a vázzal, és nem állíthatók manuálisan, probléma adódhat a kellő mennyiségű fény hiányával, ami megnehezítheti vagy gátolhatja a használhatóságot.